Repceszár-ormányos

A kártevő tudományos neve:

Repceszár-ormányos (Ceutorhynchus pallidactylus, syn. C. quadridens).
Nagy repceormányos (Ceutorhynchus napi).

A kártevő tápnövényei és kártétele:

Mindkét kártevő keresztesvirágú növényeken fejlődik ki, elsősorban repcén és mustáron. A bogarak a növény levelén, szárán és becőjén hámozgatnak, de a fő kárt a lárva okozza. A tápnövény szárának belseje a kukac típusú lárvák táplálkozása miatt akár arasznyi hosszú szakaszon szivacsos állományú lesz. Az akár több szakaszban kiodvasított, belül elfeketedett szár meggyengül, törékennyé válik, a tápanyagszállítás károsodik.

A nagy repceormányos kártétele megegyezik a fentiekkel, azzal kiegészítve, hogy a szár erősen torzul, majd fel is reped. A sérült szár utat nyit a kórokozóknak is. A tojásrakás helyén bekövetkező sejtburjánzás, deformitás és hosszirányú felrepedés valószínűleg a növény válaszreakciója nyomán jön létre.

A kártevő életmódja, megfigyelése:

A repceszár-ormányos egynemzedékes, imágó alakban, mezőgazdasági zöld folyosók avarjában telelő faj. A telelőhelyről előjövő imágók rajzásgörbéje általában kétcsúcsú, az első igen korai, akár február közepén elkezdődhet; a második, április eleji lényegesen kisebb. A koratavaszi rajzást a léghőmérséklet mellett nagyban befolyásolja a talajhőmérséklet, a csapadék- és szélviszonyok, valamint a napsütéses órák száma is. Erőteljes rajzás csak a megfelelő körülmények együttállása esetén várható (20< °C-os napi hőmérséklet maximum, 6< napi napsütéses órák száma és 5 cm mélységben mért 15 °C-os talajhőmérséklet). Betelepedésük a tábla szélei felől történik, ezért az egyedsűrűségük kezdetben ott éri el maximumát, később terjednek befelé, de akkor sem fogják elérni a szegélyen mért egyedszámot.

A nőstények a rajzás kezdetekor még tőlevélrózsás állapotú repcét felkeresve, a tojásaikat legtöbbször a levélnyélbe rakják. Ekkor a tápnövény szövetébe üreget készítenek és a lerakott tojást ormányukkal beljebb nyomják. Az itt kelő lárva berág a levélnyélbe, szárba. A lefelé haladó lárvák végső fejlődési állapotukat elérve talajra vetik magukat, ott bábbölcsőt készítve bábozódnak. A talajra hulló lárvák kötött, száraz talajba nem képesek befúródni, ezért elpusztulhatnak. A kelő új imágónemzedék még a területen levő repcenövény szárát, becőit hámozgatja, majd nyár közepétől az egyedek telelőre vonulnak.

A nagy repceormányos Európában őshonos, ugyancsak egynemzedékes faj, a repceszár-ormányosnál nagyobb testméretű. Kifejlődésének közelében, az előző évi repcetábla környékén, imágó alakban telel, ezért a vetésforgó betartása, monokultúra kerülése indokolt. Már melegebb téli napokon is mozognak (5 °C fölött), de a tömeges rajzásra csak 12-15 °C fölött számíthatunk. Természetesen nem csak a levegő, hanem a talaj hőmérséklete is befolyásolja a rajzásuk kezdetét, más paraméterekkel egyetemben. A nőstények az érési táplálkozást követően kizárólag a szárba raknak tojást, egyesével.

A lárvák a szárban lefelé rágva érik el két vedlés után harmadik lárvastádiumukat, majd a levélalapnál nyílást rágva talajra vetik magukat, és ott bábozódnak. A kelő imágók június első felében jelennek meg, majd táplálkozást követően nyár közepétől nyugalomba vonulnak.

A sárgatállal történő szignalizáció megfelelően érzékeny mindkét fajnál, másrészt kevéssé költséges. A tálcsapda egyetlen hátránya lehet a koratavaszi befagyás, ezt a veszélyt azonban só adagolásával csökkenthetjük.

Termésveszteség lehetséges léptéke: A repce és a mustár szárkártevő ormányosbogár-fajai közvetlen és közvetett kárt is okoznak, amelyek mértéke igen változó, és nehezen megbecsülhető.

Védekezés lehetőségei, javasolt időzítése:

A szárormányosok elleni védekezési döntés meghozatalához okszerű növényvédelmi gyakorlat esetén tábla szintű csapdázások szükségesek. A megfelelő módszerrel történő, időben indított gondos rajzásmegfigyelés eredményeképpen költség és idő takarítható meg, csökkenő környezetterheléssel. Precíz csapdázással olykor meglehetősen jól behatárolható a betelepedés iránya, egy esetleges rajzásfront. Ekkor valós lehetőségként felmerülhet a nagyméretű növényállományok teljes permetezése helyett azok szegélykezelése is.

Az elhúzódó rajzás/betelepedés miatt akár több kezelés is szükséges lehet. A tavaszi első rovarölő szeres védekezéskor a hidegebb hőmérsékleten is kellő hatékonyságú piretroidok elterjedtek, ugyanakkor a szárormányosok körében is ismert már piretroid rezisztens népesség.  Éppen emiatt – amíg lehet –, váltogatni kell a hatóanyagokat. A neonikotinoidok melegebb időjárásban adhatnak jó eredményt.