Mivel foglalkozik a Kwizda?
A cég rövid története
Az osztrák Kwizda család 1853-ban alapította vállalkozását. Eredetileg állatgyógyászati készítmények gyártásával és forgalmazásával foglalkozott. Az 1900. évi párizsi világkiállításon a cég lovak, marhák, sertések, kutyák számára pata-, tőgy és egyéb hámápoló, kenőccsel, féreghajtókkal, tápokkal és a turistáknak ajánlott izomlazító balzsammal jelent meg, és Grand Prix díjat kapott. A cég a harmadik Kwizda-generáció idején, 1926-ban építette be a portfóliójába az agrokemikáliákat, miután rájöttek, hogy a növényeknek is szükségük van "erősítőkre" és "orvosságra".
A Kwizda magyarországi leányvállalata 1994-ben jött létre. Az elmúlt évtizedekben a nagy önállóságot élvező, hazai vállalkozás hihetetlen mértékben kiterjesztette portfólióját. Ma már nemcsak növényvédő szereket, műtrágyákat, lombtrágyákat forgalmaz, hanem számos biológiai készítmény fejlesztésében, engedélyeztetésében és gyakorlatba ültetésében is oroszlánrészt vállal. Innovatív megoldásaival folyamatosan a versenytársak előtt jár, ezzel kitaposva az utat a környezetbarátabb, anyagtakarékosabb technológiák felé. Cégünk forgalma folyamatosan bővül, 2020-ban már 13,1 Mrd forintot ért el.
Mit adott a Kwizda a magyar mezőgazdaságnak?
.... a lombtrágya
Franciaországban már 1844-ben beszámoltak a levélen keresztül történő vas-szulfátos trágyázásról, amellyel a vashiány okozta klorózist sikerült megszüntetni. Hazánkban az ötvenes években kezdtek el kísérletezni a lombtrágyázással, de csak a Wuxal megjelenése hozta el az áttörést a piacon. Tulajdonképpen ez az egyetlen lombtrágya-család, amelyet szinte minden háztartásban ismernek Magyarországon, sikere csaknem 80 éve töretlen.
Az idők során természetesen sokat változtak maguk a lombtrágyák is. Egyre komplexebb összetételű oldatok lépnek színre, amelyekben az egyes tápelemek egymás értékesülését kölcsönösen segítik, és felszívódásukat a növénybe többféle adalékanyag is támogatja. Kezdetben csak a kertészetekben és hobbikertekben volt megfizethető ez a fajta extra gondoskodás. Ma már a szántón is magától értetődő a lombtrágyák használata, akár ökológiai, akár intenzív technológiában. Az extenzív termelési módok az éghajlatváltozással együtt lassan kikopnak a mezőgazdaságból, mivel kezelhetetlen nagy termésingadozással járnak.Íme egy újságcikk 1970-ből (Lenin születésének 100. évfordulóján), amikor a Wuxalról már mindent tudtak, de még újdonságnak számított:
... a mikrogranulált starter
A műtrágyák iparszerű gyártása az 1910-es években kezdődött el, a szemcsézett, granulált forma az 1930-as években jelent meg a piacon. A fejlesztésekben az USA járt az élen. Magyarországon 1990-es évek végétől jelentek meg a piacon a jó vízoldékonyságú és megfelelő fizikai tulajdonságokkal rendelkező műtrágyák. Tíz év múlva újabb forradalmi mérföldkövet jelentett a vetéssel egy menetben, közvetlenül a csíranövény mellé kiszórható mikrogranulátum forma. Magyarországon az első ilyen termék a 2000-es évek közepén engedélyezett Pannon Starter volt.
Az indító műtrágya azóta többszörösen bizonyított. Segítségével lehetővé vált hektáronként tizedannyi tápanyaggal ugyanakkora hozamot produkálni, mint a hagyományos, melegen granulált sortrágyákkal. Pusztán azért, mert koncentráltabban, precízebben van jelen a csíranövény mellett a fejlődés kezdeti szakaszában.
Az elmúlt másfél évtizedben több gyártó megjelent hasonló termékekkel a piacon, és a starterek összetétele is komplexebbé vált. A Pannon Starter termékcsaládban már vannak olyan készítmények is, amelyek nemcsak a növény testépítését és gyökérképzését segítik, de a talajból támadó gombafertőzésekkel szemben is védik (ilyen a Pannon Starter Perfect Pro). Ezzel a Kwizda ismét új utat jelölt ki a versenytársai számára: biológiai összetevőkkel egészítette ki a vegyipari terméket – és újabb lépést tett a fenntartható fejlődés irányába.
... a gombaevő gomba
Nyugat-Európában már bevett gyakorlat volt biológiai készítményeket alkalmazni az ökológiai gazdálkodásban, amikor 1997-ben Magyarországon is engedélyt kapott egy Coniothyrium minitans gombát tartalmazó készítmény, a Koni. A készítmény a fehérpenész szkleróciumait parazitálta, így biológiai úton védte a betegségre hajlamos kultúrákat. A Kwizda a terméket gyártó Biovéd mellé állt akkor, amikor a biológiai megoldásoktól még idegenkedett a kemikáliákat gyártó vegyipar és a nagyüzemi termelés is. Folyamatosan teszteljük a fejlesztés alatt álló termékeket, majd engedélyeztetjük és forgalomba hozzuk.
A korábbi Koni ma Öko-ni néven ismert, és nagyságrenddel több hatóanyagot tartalmaz, mint a hőskorban. 2007-ben jelent meg az első Trichoderma asperellum gombát tartalmazó termékünk, amelyik többek között a veszélyes fuzárium fajok nagy ellensége. Mai készítményeink (Trifender Pro, T34) a korábbinál nagyobb csíraszámban tartalmaznak még hatékonyabb törzseket. Az elmúlt 20 évben további hasznos segítőtársakat állítottunk a termelés szolgálatába, például a rovarpatogén gombát (Beauveria bassiana) hordozó Artis Pro-t, vagy a talajban felhalmozódott aromás vegyületeket is bontó BactoVital-t (Arthrobacter chlorophenolicus).
A termékek az évek során technológiabarát formát öltöttek: vannak kertészeti kultúrákban öntözhető porok és a vetéssel egy menetben, a mag mellé juttatható granulált formák is. Bár biológiai készítmények, eltarthatóságuk nagyságrendekkel javult, miközben hatékonyságban felzárkóztak a kemikáliák mellé.
... a minőségi biostimulátor
A növényi biostimulátorok olyan hatóanyagokat és/vagy mikroorganizmusokat tartalmazó készítmények, melyek közvetlenül aktiválják és szabályozzák a gyökér működését, valamint a növény anyagcsere-folyamatait a jobb termés érdekében. Jellemzően humuszanyagokat, algakivonatokat, antitranszpiráns anyagokat, szabad aminosavakat tartalmaznak.
Az Amerikában és Nyugat-Európában már meghonosodott biostimulátorok a 2000-es évek elején érkeztek meg Magyarországra Ausztria és Olaszország irányából. Az első biostimuláns készítmények között volt a Wuxal Ascofol, amelyik máig a piac legmagasabb koncentrációjú algakivonata. Stimuláló hatását a benne lévő növényi hormonoknak köszönheti.
A Kwizda hamar letette a voksát az aminosavas készítmények mellett is, ilyen a Wuxal Aminocal, az AminoTotal vagy az Azospeed Amino. Ezek a készítmények a fehérjeépítő elemek felkínálásával lerövidítik a növényben zajló szintetizáló folyamatot, amivel energiát spórolnak neki. A Kwizda-termékek magas hatóanyag-koncentrációjukkal és korszerű formulázásukkal emelkednek ki a mezőnyből.
Kwizda csapat 2023.
Cégünk dolgozói rendszeres ADR oktatásban részesülnek Boros Zoltán veszélyes áru biztonsági szaktanácsadó (+36304071210) által.