Mezei aszat

A fészekvirágzatúak (Asteraceae) családjába tartozó mezei acat (Cirsium arvense) Magyarország leggyakoribb évelő gyomfaja. A növény visszaszorítása nagy szakértelmet kíván, hiszen életmódjának számos olyan körülménye van, ami a sikeres védekezést megnehezíti. Az alábbiakban ezeket is sorba vesszük.

Alaktana

A mezei acat sziklevele húsos, kerek formájú, ép szélű, rövid nyelű. Lomblevele hullámosan karéjos, kopasz, vagy alul szürkén molyhos, megnyúlt-elliptikus. A levél szárnyaltan szeldelt, széle gyengén, vagy erősen tüskés. A virágzatban csak csöves virágok vannak. A párta karimája bíborpiros, a tövéig öt cimpára hasadt. A fészkek aprók, sátorozó bugában állnak. Egy növény többezer magot érlelhet, amik a talajban akár évtizedekre megőrzik csírázóképességüket. A növény kétlaki, ritkán lehet öntermékeny is, mindenesetre a megérlelt magoknak csak alig néhány százaléka életképes. A kaszattermésen hosszú, tollas bóbitaszőr van, így könnyen terjed a szélben.

A mezei acat az Ujvárosi-féle életformarendszer szerint szaporítógyökeres gyom (G3), azaz a telet szaporítógyökerek (gyökértarackok) vészelik át, amik többé-kevésbé vízszintesen futnak, rajtuk a járulékos rügyek szabálytalanul helyezkednek el, csomókkal nem tagoltak. A szaporítógyökérből eredő gyökerek függőlegesen, mélyen hatolnak a talajba.

Előfordulása

Az országos gyomfelvételezések adatai alapján megállapítható, hogy a mezei acat évtizedek óta változatlanul hazánk szántóföldjein az egyik leggyakoribb gyom. A kalászosokban éppolyan jelentős borítással bír, mint a kapáskultúrákban (1-2 % közötti borítás). Természetesen nem csupán a szántóföldi növénytermesztésben üti fel a fejét, hanem a szőlő-és gyümölcsültetvényekben is megjelenhet. Emellett útszéleken, parlagon hagyott földeken tömeges. Leginkább a vályogtalajt kedveli, a száraz, homokos vagy tőzeges, esetleg mészszegény talajokon ritkább. A tápanyagokban gazdag talajokon agresszíven fejlődik.

Kártétel, védekezés:

A szántóföldeken tenyésző mezei acat gyakran foltszerű elszaporodással jellemezhető. A sűrűn elágazó, kiterjedt gyökérzetet feldaraboló földművelési mód a jól regenerálódó acatállományt nem pusztítja, csak gyarapítja. Igaz ez természetesen a szőlő- és gyümölcsültetvényeken is. A növény terjedésében a művelő eszközök is szerepet játszanak, hiszen az elszakított rizómákat széthordják a táblán belül, és akár a táblák között is. A táblákban messziről is jól látható, acattal sűrűn benőtt foltok gondot jelentenek a gabonafélék betakarítása során, de a burgonyaféléknél és a cukorrépánál is problémát okoznak. A növény több levéltetű fajnak is otthont ad, így többek között a kultúrnövényeken is károsító Aphis fabae és Myzus persicae tetveknek is tápnövénye a mezei acat. Az ültetvényekben a lombkoronára irányuló rovarölő szeres kezelések kissé elkerülhetik a soraljában tenyésző mezei acatot, így az ott élő tetvek is túlélhetik a kezelést, és később újra kolonizálhatják a kultúrnövényeket. A mezei acat ráadásul több vírust is hordozhat (TSWV, AMV).

A mezei acat ugyan évelő növény, de minden évben találkozhatunk magról kelő egyedekkel is. A gyökerekből induló hajtások már sokkal fejlettebbek akkor, amikor a magról kelő egyedek csak csíráznak. A táblán belüli acatállomány ilyenformán nagyon eltérő fejlettségi állapotban van tavasszal, ami megnehezíti a gyomirtás időzítését. A mezei acat irtását tovább nehezíti levelének viaszos bevonata, ami által csökken a gyomirtó szerek tapadása.

Szerencsére minden kultúrában rendelkezésünkre áll a mezei acat visszaszorítására alkalmas hatóanyagú készítmény. Jóllehet a kémiai védekezés sem egyszerű, hiszen a tőlevélrózsás állapoton túlhaladt növények már kevéssé érzékenyek a gyomirtó szerre. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy a védekezésre szánt készítmény a talaj felszíne alatti növényi részeket pusztítja-e. Ha szőlő-, vagy gyümölcsültetvényben kell védekezni, akkor a kultúrnövényen erős fitotoxicitást eredményező elsodródást csak különös gondossággal lehet elkerülni az olykor magasra növő mezei acat irtásakor.