Napraforgó - diaporte

A napraforgó diaportés szárfoltossága korábban nagy jelentőségű betegség volt, a kórokozó súlyos járványokat okozott, mára azonban már visszaszorult, aminek hátterében javarészt a fajtaváltás áll. A kórokozó ugyanakkor hazánkban továbbra is mindenütt jelen van, és nagy epidemiológiai potenciállal rendelkezik. Járványtani szempontból kiemelt szerepe van tehát a fogékony hibrideknek, de éppúgy a nyári időjárás alakulása, és az agrotechnika (szármaradványok mennyisége) befolyásolja a betegség jövőjét.

A betegség neve: diaportés szár- és levélfoltosság

A kórokozó tudományos neve: Diaporthe helianthi

Betegség leírása, tünetek:

Általában a vegetációs időszak közepétől jelennek meg a legjellemzőbb tünetek a szár alsó harmadában. A száron kialakuló foltok kezdetben világosbarnák, elmosódott szélűek, leggyakrabban a levélnyél és a szár ízesülése körül alakulnak ki. A foltok később sötétebbé válnak, intenzíven növekednek, elérhetik akár a 20 cm-es hosszúságot, akár körülölelve a fertőzött szárrészt. További tipikus tünet a szár bélszövetének károsodása, üregesedése. A kórfolyamat során barna színű levélfoltosság, levélszáradás, a tányér fonáki foltosodása és a növények idő előtti elszáradása észlelhető.

Kórokozó terjedése, a betegség kialakulásának feltételei:

A gomba a fertőzött szárrészeken hosszú, csőszerűen megnyúlt, tipikus Diaporthe-peritéciumokkal telel át, és az itt képződő aszkospórák végzik a primer fertőzéseket. A betegség inkubációs ideje mintegy 10‒15 nap. Erős aszkospóra szóródást követően csak akkor várható fertőzés, ha ekkor a levegő napi átlaghőmérséklete 20 °C feletti és rövid időn belül 15-20 mm mennyiségű csapadék hullik.

A vegetációs időszak során a későbbi fertőzéseket a konídiumok okozzák. A fertőzött szárrészek felületén -de a bélszövetben nem-, apró, fekete pontok formájában képződnek termőtestek (piknídium), amelyekből fehéres tömegbe ágyazottan törnek elő a konídiumok.

Termésveszteség lehetséges léptéke: súlyos járvány esetén a fertőzés mértéke 50‒80% közötti, az  asszimiláló  felület  csökkenése,  a  szállítószövetek károsodása és a szilárdítószövetek pusztulása nyomán a szártörések által akár a termésmennyiség fele odaveszhet.

Védekezés javasolt időzítése:

Természetesen célszerű volna a védekezést a biológiailag legkedvezőbb időpontban, azaz rendszerint a korai bimbós állapot és a kései, ún. csillagbimbós állapot között végrehajtani. Kérdés csak az, hogy a gépesítettség megengedi-e ezt? Ha csak kis hasmagasságú gép áll rendelkezésünkre, akkor legkésőbb a növények 60-70 cm-es magasságánál állománykezelést kell végeznünk, amellyel ugyan nem az optimális időben védekezünk, de így is a várható fertőzésnek legalább felét kiküszöbölhetjük.

A védekezés időzítésében arra kell törekedni, hogy ha kiadós eső ígérkezik és bimbózásban van az állomány, úgy már a csapadék lehullása előtt végeznünk kell az állománykezeléssel.

Az állománykezelésre számos fungicid áll rendelkezésre, az EBI, SDHI csoportban, vagy a strobilurinok között is találunk hatékonyat.