Mezei árvácska

Az ibolyafélék családjából (Violaceae) több faj is (mezei, törpe, háromszínű árvácska) gyomosít a mezőgazdasági területeken, de a leggyakoribb az egyéves, általában apró termetű mezei árvácska (Viola arvensis). Ez a gyomnövény nem tartozik a legveszélyesebb károsítók közé, de mégis védekezést igénylő mértékben képes elszaporodni, főleg gabonában.

Alaktan

A mezei árvácska sziklevele egészen jellegtelen, ovális, enyhén tojásdad, csúcsán lekerekített, rövid nyelű, ám a sziklevél alatti szárrész kissé kékes (violás). Az első lomblevelek ugyancsak kerekdedek, szélük enyhén hullámos. A később fejlődő levelek széle csipkés, fűrészes. Legfelső levelei lándzsásak. Szára heverő, vagy felegyenesedő, elágazó, élesen három élű, belül üreges. A hosszú kocsányon egyesével ülő virágok sárga szirmúak, esetleg a felső szirom olykor kék. Az alsó szirom a nektártartónak szolgáló sarkantyú. Áprilistól novemberig virágzik.

Előfordulás

A szántóföldi gyomfelvételezések legutóbbi adatai alapján a mezei árvácska az ország búzaföldjeinek 13. leggyakoribb gyomnövénye, fél százalékos borítással. Fontossága növekvő. Persze nem csak a búzában, hanem kapáskultúrákban, ültetvényekben is megjelenik, hiszen gyakorlatilag egész évben képes csírázni. Sekélyen csírázik, egyéves életformája több csoportba is besorolható (T_2-3-4). Savanyú talajokon tömeges lehet az előfordulása, így leginkább a Dunántúl nyugati részén, a hegyvidékek savanyú talajú szántóin, valamint a Nyírségben virít, homok- és homokos vályogtalajokon.

Kártétel, védekezés:

A mezei árvácska fő csírázási időszaka az ősz. A gyom jó árnyéktűrő képességű, de megfelelő életfeltételek mellett felálló szárával akár a kalászokig is felnőhet, sőt a gabona megdőlését is okozhatja.
Az ún. hagyományos hormonbázisú gabona-gyomirtószerek, a fenoxi-ecetsavak széles körű alkalmazása a mezei árvácska felszaporodását okozta az elmúlt évtizedekben. Számos helyen a célzott védekezés elkerülhetetlen. Elszaporodása esetén indokolt a korai beavatkozás, tehát az őszi gyomirtás, különösen ott, ahol a talaj tavasszal nehezen járható, későn szárad fel, esetleg belvizesedésre hajlamos.