Kukorica - nitrogénhiány

Kukorica - nitrogénhiány

A nitrogén makroelem jelentősége: a nitrogén a növekedés motorjaként a növénytermesztés legfontosabb tápanyaga. A növények számára elsősorban a vegetatív növekedés során van kiemelt szerepe. A növényen belüli nitrogénszállítás kétirányú, nemcsak a hajtáscsúcs irányába, de a gyökércsúcsokhoz is szállítódik. A növények a nitrogént elsősorban nitrát formájában veszik fel a talajból, kisebb mennyiségben ammóniumként is. Minden tápanyag között a nitrogén befolyásolja leginkább a termésmennyiséget.

A nitrogén előfordulása talajokban: a növények számára leginkább felvehető nitrát könnyen mozog a talajban. Mivel jól oldódik vízben, így a talajoldatban könnyen a gyökerekhez jut. Ezért a nitráttartalmú műtrágyák gyors hatásúak, és meglehetősen függetlenek a talaj egyéb körülményeitől. Éppen ez adhatja a hátrányukat is, azaz a nagyobb mennyiségű csapadéktól a nitrát kimosódhat, és elhagyva a gyökérzónát már szennyezőként jelenik meg. Ez főként télen következik be, hiszen ilyenkor a növények növekedése is leáll. A nitrát oxigénhiányos, vízzel telített talajban denitrifikálódhat, amely folyamat szintén talajbaktériumok által vezérelt. Ilyenkor a nitrát különféle nitrogéntartalmú gázokká alakul, és a légkörbe távozik.

Az ammónium ellenben nem mozog jelentősen, az agyagásványokhoz kötődik (agyagos talajon akár a fele), vagy beépül a humuszba, és a növény csak akkor veheti fel, ha a gyökere az ammónium közvetlen közelébe kerül. Az ammónium tehát leginkább nitrifikáció következtében hasznosulhat, azaz talajbaktériumok segítségével nitráttá alakul. A folyamat meglehetősen hőmérsékletfüggő, 20 °C-on 1 nap, 8 °C-on 1 hónap. Az ammónium lúgos talajon (pH8<) könnyen gáz halmazállapotú ammóniává alakul, és távozik a légkörbe, ez leginkább a talaj felszíne közelében lévő ammóniumra igaz. A talaj biomasszájába beépült nitrogén mineralizálódhat, ilyenkor szintén ammónium formájában szabadul ki, és válhat később más nitrogénformává.

A talaj nitrogénszolgáltató képessége tehát számos tényező eredője. Meghatározó lehet a talaj kémhatása, fizikai félesége, szervesanyagtartalma, nedvessége, hőmérséklete, mikrobiológiai folyamatai.

A nitrogén hiányának tünetei: a nitrogén hiánytünet meglehetősen egyöntetű a növényvilágban. A kukorica N-felvétele az intenzív növekedés időszakában, azaz 3-5 leveles kortól címerhányásig a legnagyobb. A kukoricánál is a növények fejlődésének visszamaradását észlelhetjük ekkor. Másik főtünet a zöld növényi részek színének halványodása. A sárgulás az idősebb leveleken figyelhető meg először, majd az egész növényen megmutatkozik. Súlyos esetben a levelek a csúcsuktól kezdődően elhalhatnak. Ha szárazsággal együtt jár a hiány, akkor a levelek ’furulyáznak’, azaz hengeresen, hosszirányban tekerednek. A nitrogén beépülése, hasznosulása más elemekkel is összefüggésben van, leginkább a kénnel. A kénhiány azonban a legfiatalabb leveleken jelentkezik először.

Hiánytünet kezelése, megelőzése: a kukorica főtermésének és a hozzá tartozó melléktermésnek az együttes N-tartalma tonnánként 25 kg. A vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelme, továbbá a vizek meglévő nitrátszennyezettségének csökkentése céljából nitrátérzékeny területen a tápanyag-gazdálkodási számításoknál a kukoricán figyelembe vehető maximális N-kijuttatási értékek a tenyészidőszak alatt maximálisan 120-190 (kg/ha) között változik termőhelyenként a talaj tápanyag-ellátottságának függvényében.

A nitrogénhiány a kijuttatott műtrágya nem megfelelő hasznosulásából eredően lehet csupán átmeneti jellegű is, leggyakrabban a csapadékviszonyoknak, talajhőmérsékletnek, és a talajéletnek van nagy szerepe ebben. Az átmeneti nitrogénhiányos tünetek ugyanakkor folyékony fejtrágya formájában kijuttatott nitrogénnel könnyen, gyorsan enyhíthetők.

Kapcsolódó képek

Kapcsolódó technológiák