Védjük meg együtt a földigilisztákat!
Örömünkre szolgál, hogy beszámolhatunk legújabb, fenntarthatósági díjunkról. A Kwizda Nova Agricultura néven meghirdetett pályázaton a szakma képviselőin túl a lakosság számára is lehetőséget biztosítunk az indulásra. Nagyszabású sajtótájékoztató keretében, március 29-én, holnap indítjuk útjára a kezdeményezést – a pályázati anyagokat március 30. és június 30. között lehet benyújtani, a nyertesek pedig 2023. szeptemberében, ünnepélyes keretek között vehetik át díjaikat.
Idén három kategóriában díjazzuk azokat, akik a termőtalajok egyik leghasznosabb lakóival, a földigilisztákkal foglalkoznak, és felhívják a figyelmet nélkülözhetetlen munkájukra, pótolhatatlan szerepükre. Az Innováció és Edukáció kategóriában szakemberek, a Tegyünk Együtt kategóriában pedig iskolás csoportok, lelkes magánszemélyek adhatnak le pályázatokat. A pályamunkákat neves zsűri bírálja el, melynek elnöke dr. Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató.
Felmérések szerint a hazai mező- és erdőgazdasági területek közel 60 százaléka veszélyeztetett valamilyen talajdegradációs folyamat miatt. A probléma azonban nem csak minket érint, világviszonylatban a talajok harmada közepesen vagy erősen leromlott állapotban van az erózió, a szikesedés, a tömörödés, a savasodás vagy kémiai szennyező anyagok miatt. Pályázatunkkal erre a jelenségre szerettük volna felhívni a figyelmet, illetve támogatni azokat, akik tesznek a termőtalajok egészségének megőrzéséért. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy a biodiverzitás csökkenése az Európai Unió talajvédelmi stratégiájának megállapítása szerint az európai talajokat fenyegető nyolc legjelentősebb talajdegradációs folyamat egyike.
Az Innovációs kategóriában olyan pályázatokat várunk, amelyek technológiai újításokat, módszertani eszközöket, kutatási eredményeket mutatnak be. Az Edukációs kategória célja, hogy a benyújtott pályamunkák rávilágítsanak a hasznos talajlakók megóvásának fontosságára akár agrártudományi, akár ökológiai szempontból, a Tegyünk Együtt kategóriában pedig olyan lelkes magánszemélyek, iskolás csoportok jelentkezhetnek, akik érdeklődnek a fenntartható mezőgazdaság és a talajvédelem iránt. Ebben a kategóriában a zsűri bármilyen multimédiás vagy írásos anyagot elbírál, amely ezzel az ökológiai kérdéskörrel foglalkozik.
A szakmai zsűri tagjai dr. Ürge-Vorsatz Diána magyar fizikus és klímakutató mellett Horváth Balázs, a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ Szántóföldi Növények Osztályának vezetője, dr. Veres Szilvia, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszer-tudományi és Környezetgazdálkodási Karának egyetemi tanára, Megyeri Szabolcs, kertészmérnök és blogger, valamint dr. Czinege Erik, a Kwizda növénytáplálási innováció nemzetközi vezetője.
Bízunk benne, hogy a földigiliszták szerepének hangsúlyozása elősegíti a környezet védelméhez kapcsolódó tudatosság növelését, valamint közvetíti a fenntartható gazdálkodás értékeit.
A díjat 2023-ban a Kwizda növényvédői, az Altair és a Belem támogatják. Védik a termőföldek egészségét, és leszámolnak a kártevőkkel. A termékek a hasznos talajlakókra – többek között a földigilisztákra – nem jelentenek veszélyt.
A pályázat részleteiről és a pályamunkák követelményeiről a www.novaagricultura.hu weboldalon lehet bővebben tájékozódni.